Hogyan juthatsz be a Puskás Arénába? - Minden infó itt

Hogyan juthatsz be a Puskás Arénába? - Minden infó itt

 A koronavírusjárvány miatt idén nyárra elhalasztott labdarúgó-Európa-bajnokságon már a meccsekre való bejutás sem lesz egyszerű. Ráadásul a csapatok is "buborékban" lehetnek majd csak jelen a főhadiszállásnak kijelölt városokban. Ez annyit jelent, hogy a játékosok csak a mérkőzések és az edzések idejére hagyhatják el szállásukat és folyamatosan tesztelve is lesznek. Ennek már csak azért is van létjogosultsága, mert a közelmúltban a Spanyol és Portugál válogatottak játékosait is karanténba kellett zárni az egyik Spanyol játékos megbetegedése miatt, azonban az állandó tesztelés miatt hamar kiderült, hogy senki nem kapta el tőle és zavartalanul folytatódtak az edzések.

Na de lássuk, mi minden vonatkozik a szurkolókra ebben a kifacsart helyzetben itthon. Mint köztudott, egyedül nálunk engedik a szervezők, hogy a Puskás Aréna teljesen megteljen ellentétben a többi rendező várossal ahol korlátozott számban engednek be csak nézőket. 

Mivel a végső helyszíneket csak májusban véglegesítették, nem tudtak mindenkinek papír alapú jegyet küldeni, ezért a belépőket e-mailen küldték el azoknak akik a jegyek árát átutalták az UEFA számlájára. Ezeket a jegyeket egy applikáció segítségével mindenki letudja tölteni a telefonjára, sőt le is kell mert fel kell mutatni a névre szóló jegyünket a saját telefonunkon. Csak ezzel juthatunk be az Arénába. (de ez nem minden) 

Budapesten több átvevő/regisztrációs pontot is kialakítottak a bejutáshoz szükséges karszalagok átvételéhez. Ezeknek a helyszíne a következő: 
1. Papp László Budapest Sportaréna 
2. Groupama Aréna (B-lelátó, a Sas-szobor mellett)
3. Városliget Promenád (Dózsa Görgy út)

A három ponton összesen körülbelül száz átvételi pont fog üzemelni a meccseket megelőző napon és a meccsnapon. Mindegyik kora reggeltől estig lesz nyitva, hogy a lehető legzökkenőmentesebb legyen az átvétel.

Aki külföldről érkezik az a reptéren is átveheti a karszalagját amely a védettséget igazolja. Ezek a pontok a mérkőzések előtti napokon 8:00 - 20:00 között lesznek nyitva, meccsnapokon pedig 7:00-tól a második félidő kezdéséig.

KISKORÚAKnak nem kötelező a karszalag amennyiben felnőtt kíséretével érkeznek (akinek van szalagja), kivéve azokat a 16-18 év közötti fiatalokat akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal és kísérő nélkül szeretnék megnézni a meccseket. Nekik kell a védettségi igazolvány és a korukat igazoló dokumentum is. 

Tehát a bejutáshoz a folyamat valahogy így néz ki:

  1. Időben megvásároltuk és kifizettük a jegyünket a mérkőzésre - megkaptuk emailben.
  2. Letöltöttük a jegyet a mobilunkra a megfelelő applikációval 
  3. Elmegyünk az egyik átvevő pontra a három közül - itt fel kell mutatni egy érvényes igazolványt (személyigazolvány/útlevél) és a védettségi igazolványunkat, ez utóbbi a hivatalos EESZT applikációval kiváltható. 
  4. Érdemes felvenni a karszalagot már ott, hogy biztosan ne maradjon otthon. Mert ugye ez bizonyítja, hogy védettek vagyunk. (Ezért is fogják elfogadni a külföldieknek ezt egy kocsmában is mint védettségi igazolvány.)
  5. MECCSNAP -  a bejutáshoz vigyük magunkkal: bármilyen személyazonosító igazolvány, karszalag, belépőjegy
  6. Sorbanállás: Az iratok és karszalag felmutatásán kívül mindenki átesik majd egy testhőmérséklet-mérésen is ahol ha az érték meghaladja a 37.8 fokot, akkor az illető karanténba kerül. Nem küldik egyből haza, de elkülönítik ahol 5 percenként újramérik a testhőmérsékletét, vagyis kap három "javítási" lehetőséget. Ha az újramérések során sem csökken az érték, az illetőt nem engedik be. 
  7. Ha minden rendben ment, akkor elfoglalhatjuk helyünket. 

 FONTOS!! 
A nagy tömeg elkerülése érdekében a beengedésnél harminc perces idősávokat alakítottak ki az Eb-t rendező kontinentális szövetség dolgozói. Ez annyit jelent, hogy minden jegytulajdonosnak a belépőjére ráírták, mikor kell az ülőhelyéhez legközelebb eső bejárati kapunál megjelennie. A beengedés 3 órával a találkozók előtt kezdődik majd. Az UEFA úgy nyilatkozott, hogy az időpontokat szigorúan befogják tartani.