Utolsó főpróba - Magyarország - Írország felkészülő mérkőzés

Magyarország - Írország felkészülő mérkőzés

Ma este 20:00-kor a Szusza Ferenc Stadionban játszik a Magyar válogatott az Írek ellen. Ez lesz az utolsó felkészülő mérkőzés, az utolsó főpróba a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság előtt. 

Stephen Kenny az ír csapat vezetőedzője hétfői sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy győzni jöttek Budapestre. Beszélt a lehetséges összeállításról is és úgy vélekedett, mivel Ciprus ellen a legjobbakat pihentettük, ellenük valszínűleg a legerősebb összeállítással lépünk majd pályára. 

Az ír szövetségi kapitány elmondta a véleményét a halál csoportról is, szerinte egyáltalán nem ilyesztő, inkább lelkesítő ez a kihívás: 
„Nagy lehetőség a magyarok számára, hogy az Európa-bajnokságon a legnehezebb csoportban Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal szerepelhetnek. Óriási élmény lesz telt ház előtt ilyen csapatokkal megküzdeni” 

  - Mindeközben Marco Rossi azt nyilatkozta, hogy pl. Sallai játékát nem kockáztatja meg, hogy biztosan egészséges maradjon a tornára, ugyanakkor hozzátette, a mai csapat már hasonlítani fog arra amivel az Eb-n szeretné felállítani a csapatot Portugália ellen.

„Nem teljes létszámban, mert van még egy-két különleges szituáció, amit szeretnék kiértékelni. Vagyis nem fog egy az egyben megegyezni a kezdő a portugálok ellenivel. Szeretném pályán látni az írek ellen azokat az alapembereket, akik Ciprus ellen nem játszottak vagy csak a szünet után cseréltem be őket. Leszámítva Sallai Rolandot, aki továbbra is izomfáradtságra panaszkodik. Van még nyolc nap a portugálok elleni meccsig, szeretném, ha addig rendbe jönne, nem kockáztatok.”

A sajtótájékoztatón Nikolics Nemanja pedig elmondta, szerinte ez a válogatott erősebb mint a 2016-ban szereplő. 

Íme egy lehetséges kezdő a mai meccsre:

A Magyar válogatott 26 fős keretét IDE kattintva megtekintheted, illetve a meccseket a Mérkőzések fül alatt találod.