fbpx

Kosárlabda

Tisztes helytállás a csoportfavorit ellen

A magyar női kosárlabda válogatott szombat este a hozzánk hasonlóan két győzelemmel álló orosz csapatot fogadta Miskolcon a Generali Arénában. A találkozó kezdetén már látszott, hogy bele kell adnia apait-anyait lányainknak, hogy átvehessék a vezetést a csoportban a jó erőkből álló vendégek előtt. Az oroszok szerezték meg a meccs első kosarát, tőlünk Goree két duplája nyitotta meg a jó dobások sorát. Az első negyedben mindkét oldalon akadtak hibák, ennek ellenére már az első szünetben 8 pontos hátránnyal álltunk. Habár a második negyed kezdetére felrázta lányait Székely Norbert, s a 7-0-ás kezdés után labdánk volt a fordításra, ezt elpuskáztuk. A vendégek még időben kapcsoltak és elléptek, így a félidőre 14 pontos differencia alakult ki a két csapat között.

Fotó: Szabó Krisztián

A második félidő elején Raksányi csapatkapitányhoz méltóan húzta a magyar együttest és távolijainak köszönhetően egészen tíz egységig kapaszkodtunk vissza, de itt megtorpantunk és egy 10-0-ás sorozattal már húsz pont volt az orosz lányok előnye. A negyed végére ezt sikerült kozmetikázni és visszajönni a félidei 14 pontos különbségre. Ekkor sokan azt hihették, hogy ez a meccs már lefutott, de a magyar együttes kiválóan helytállt és megmutatta tartását. A zárónegyedben kezdésként először hét pontra zárkóztunk két tripla segítségével is, majd pár perccel a végső dudaszó előtt 68-63-nál már csak 5 pont volt közte. Újra nyílttá vált a találkozó és ez láthatóan fellelkesítette a szurkolókat is. Sajnos ennél közelebb már nem sikerült zárkózni, így végül 71-64 arányban elszenvedtük első vereségünket a világranglista 11. helyezettje ellen.

A találkozó felvétele az alábbi linken visszanézhető, legközelebb február 14-én, szerdán 18 órától játszunk szintén Miskolcon a litvánok ellen egy sorsdöntő találkozót, melyet az M4 Sport élőben közvetít.

Magyarország-Oroszország 71-64 (10-18, 13-19, 21-21, 20-13)

Az állást biztosítja a Sofascore élő eredmények

 

 

 

europa-bajnoksag.hu logó

Partnereink

Client 1
Client 1
Client 1
Client 1
Client 1
Client 1

Küldetésünk

Oldalunk a különböző sportok Európa-bajnokságait igyekszik bemutatni. Eredmények, beszámolók, interjúk, összefoglalók videók és cikkek formájában. Nyitottak vagyunk a partneri kapcsolatra és szívesen fogadjuk a külsős, szabadúszó újságírok cikkeit. Célunk, hogy a kisebb népszerűségnek örvendő sportokat is megismertessük az emberekkel.