User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active
 

 

Mint ismeretes, a magyar válogatott 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán Kazahsztán ellen. A mérkőzés előtt Magyarország az 50. míg Kazahsztán a 136. helyet foglalta el a FIFA-világranglistán. Ez volt Georges Leekens vezetőedző debütáló mérkőzése a magyar kispadon. A Bernd Strock-féle felálláshoz képest 3 helyen változott a csapat, Botka Endre, Ugrai Roland és Otigba Kenneth is lehetőséget kapott a kezdőben. Azonban nemcsak a felállás, de a játék képe is kísértetiesen emlékeztetett az elmúlt hónapok játékára. A kreativitás hiánya, az ötlettelen játék taktikai fegyelmezetlenséggel párosult. Ennek köszönhetően a kazah válogatott győzelme nem a szerencse számlájára írható, a játék minden elemében felülmúlták a magyar válogatottat. Két gólunk a teljes megszégyenülést elkerülendően csupán szépségtapasz volt. A három bekapott gólnak megfelelően a védőink kapták a legrosszabb osztályzatot, azonban támadójátékunkról is sokat elárul az, hogy összesen négy kapuralövésünk volt. Szalai Ádám gólja úgy született, hogy egy kazah védőről szerencsésen csatárunk térdére pattant a labda, onnan pedig az ellenfél kapujába.

Számomra a legelkeserítőbb mégis Kleinheisler László játéka volt, aki már több mérkőzésen is bizonyította, hogy alkalmatlan a rászabott feladatra. A középpálya közepén elhelyezkedő játékos szerepe kulcsfontosságú, hiszen a játék koordinációjáért felelős. Kleinheisler László ezzel szemben rendre pontatlan labdákkal látta el társait, védekezésben jóformán semmilyen szerepet nem vállalt, míg lövései az ellenfél kapuját messze elkerülve, az alapvonal mögött kötöttek ki. Az ő esetében a dinamika, a kreativitás, és a lövési hatékonyság hiányában gyakran a futómennyiséget emelik ki. Kleinheisler László azonban nem rendelkezik megfelelő térlátással, így a befektetett futómennyiség kárba vész, mert sorozatosan hibás döntéseket hoz, rossz pozíciót foglalva el a pálya területein.

Képtalálat a következőre: „kleinheisler lászló”

Kleinheisler László Kazahsztánba igazolt

Persze nem lehet egy ember nyakába varrni ezt a vereséget. Sőt, valószínűleg 11 embernél is többet terhel az utóbbi idők csúfos vereségsorozata. A közelmúltban többek között Andorra és Luxemburg ellen is vereséget szenvedtünk.

Sokan (egyébként teljes joggal) teszik fel a kérdést: Hol van az Európa-bajnokságról ismert magyar válogatott? Hol van a norvégok ellen mutatott játékkedv? Talán Dárdai Pál személyének a hiánya vezetett a mostani helyzet kialakulásához? Én úgy gondolom, hogy nem.

A magyar válogatott problémái ennél sokkal összetettebbek. Az utánpótlásképzés kategórikusan utasította el a a nálunk fejlettebb futballkultúrák módszertanát, ebben pedig Mezey Györgynek elvitathatatlan a bűne. A jelenleg mentálisan, fizikálisan és szakmailag is lemaradásban lévő fiataljaink valójában semmivel sem tehetségtelenebbek 16 évesen, mint bármelyik ígéretes labdarúgó Európában. Az ezután következő szakasz azonban szignifikánsan meghatározza a fejlődésüket.

A magyar edzői stáb képtelen nekik megadni azt a felkészültséget, amit a 21. század megkövetel. Ráadásul rendszeresen olvashatjuk szülők és oktatók véleményét, akik nyíltan kimondják, hogy a hazai futball a játékosok kiválasztásának tekintetében, a legalsóbb szinteken is sokszor haveri alapon működik.

Képtalálat a következőre: „magyar utánpótlás”

 

Felnőtt válogatottunk pedig képtelen kilépni önmaga árnyékából. Számtalan játékosunk még 25 évesen is "fiatal tehetségnek" volt kikiáltva, most, 30 évesen pedig továbbra is a válogatott gerincét alkotják ezek a játékosok. Olyanok, akik 1-2 jó év után topbajnokságok középcsapataihoz igazoltak, az ott eltöltött idő után (mely legtöbbször csalódással végződött) pedig a Távol-Keletre, vagy vissza a magyar válogatotthoz vezetett az út.

Az utóbbi évek alkalmankénti jó eredményei mögé sikert hazudott a MLSZ vezetése és az aktuális szövetségi kapitány, így a magyar futballt jelenleg uraló kaotikus helyzet joggal írható Egervári Sándor, Pintér Attila és Csányi Sándor számlájára. Végül Bernd Strock személyében végképp monopolizálódott a magyar futball, ami a most látható eredményekben kiválóan meg is meg is mutatkozott.

A magyar játékos képzésért felelős személyzet pedig nemcsak hogy nem volt hajlandó eltanulni a nyugati mintát, de a valódi tehetségeket szándékoltan akadályozta a külföldre igazolásban. Ennek a témának a kapcsán nem lehet elmenni szó nélkül a játékosügynökök tevékenysége mellett sem, akik a szakmai szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyva, csupán az anyagi nyereségre blazírozva intézték a játékosok ügyeit, ennek keretében kerülhettek sokszor a karrierjuk csúcsán lévő játékosok Kínába, Oroszországba vagy az Emirátusokba.

Képtalálat a következőre: „magyar utánpótlás”

A futball világa sosem kiszámítható, a magyar vezetők azonban meg sem merik kockáztatni a safe space feladását a progresszió kedvéért. Az utóbbi években, évtizedekben volt már mélyponton a holland, az angol és az olasz válogatott is, sőt, még az ötszörös világbajnok Brazilok is.

Belgium, Izland vagy épp Bosznia-Hercegovina pedig egyáltalán nem volt tényező a világfutballban. Ezeknek az országoknak akkor és ott se az infrastruktúra, se a szakmai hozzáértés nem volt adott, ráadásul a lakosság arányát figyelembe véve feltételezhetjük, hogy a merítési lehetőségek sem voltak jobbak. Ezen országok tehetségeinél jó eséllyel semmivel sem tehetségtelenebbek a magyar fiatalok, az elmúlt évek mégis ezt az érzést kelthetik az egyszeri magyar szurkolóban.

A közvélemény ugyanakkor a múltba révedvén, Puskást emlegetve még mindig abban a tudatban él, hogy a magyar egy futballnemzet, a magyarok által játszott futball pedig a "magyaros stílus". Napjainkra azonban a magyaros stílus maximum egy meccs teljes betlizésével lehet ekvivalens.

A mostani fiatal generáció azonban tényleg ígéretes. Schön Szabolcs Hollandiában, Csoboth Kevin Portugáliában, Alexander Torvund Angliában, Szoboszlai Dominik és Szántó Tamás Ausztriában, míg a náluk pár évvel idősebb Kalmár Zsolt Németországban futballozik. Valódi tehetségek, akik megkapják a hozzájuk méltó szakmai felkészültséget és megbecsülést, talán feloldva ezzel a mindenkori "magyar játékos" esetében felmerülő prekoncepciókat.

Képtalálat a következőre: „szoboszlai dominik”

Szoboszlai Dominik Salzburgban

Az viszont kérdés, hogy valaha is esélyt kapnak e a bizonyításra, a vezetés jelenlegi hozzáállása ugyanis kétségessé teszi mindezt. Leginkább azért, mert még víziójuk sincs arról, hogy mi lesz, ha Szalai Ádám, Dzsudzsák Balázs, Németh Krisztián és a többiek végül visszavonulnak. Ha pedig egyszer esélyt is kapnak fiataljaink, lehet, hogy már késő lesz.

Az oldal célja:

Oldalunk célja, hogy a lehető legtöbb sportág európai szintű eseményéről hírt adjunk. Válogatott sportolóink oly sok helyen képviselik hazánkat mégis oly kevesen szurkolunk sikereikért. Ezen is szeretnénk változtatni. 

Partnereink:

teslafanclub logo alugo ujfavicon2 sello logo
sofascore icon traff attetsz 250 ikon kek mlf logo

 

 

 

Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.

Web Analytics