Magyar bronzérm a varsói Asztalitenisz Eb-n

 

14 év után ismét magyar férfi játékos szerzett érmet Európa-bajnokságon.
 

Ecseki Nándor és Szudi Ádám bronzérmet szerzett férfi párosban a varsói Európa-bajnokságon. A Póta Georgina, Britt Eerland kettős a holland fél sérülése miatt nem tudott kiállni a női párosok negyeddöntőjében. Britt Eerland vádlisérülése sajnos nem jött rendbe az éjszaka folyamán, így a holland játékos az egyes után a női párostól is visszalépett. Póta Georginával az elődöntőért játszhattak volna Nina Mittelhammal és Sabine Winterrel.

Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám páros kikapott pedig a szombati elődöntőben, így bronzérmet szerzett férfi párosban a varsói egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A harmadik helyen kiemelt magyar kettős délelőtt legyőzte az ötödikként rangsorolt, kétszeres Eb-győztes Gárdos Róbert, Daniel Habesohn osztrák duót, délután pedig az orosz Lev Kacman, Makszim Grebnyev kettős (18.) várt rá akik meglepetés párosként jutottak a legjobb négy közé. Azonban az esélyesebb csapat a magyar páros volt, a ranglistahelyezések alapján.

"Az első két szett szoros küzdelmet hozott, az első végén aztán a magyarok, míg a másodikban – miután 9–10-nél Szudi a hálóba csapott egy ziccert – az oroszok örülhettek. A harmadikban a rivális 5–3-as vezetése után Szudiék sorozatban hat pontot nyertek, és a szett hajrájában sem hibáztak, így már csak egy lépés választotta el őket a döntőtől.

A lendületük a negyedik játszma elején is kitartott, 5–0-ra elhúztak, majd miután az oroszok 5–3-ra szépítettek, Muskó Péter szövetségi kapitány időt kért. Ez sem használt azonban, az ellenfél fordított, a szetteket tekintve pedig ismét kiegyenlített.

A döntő játszma is orosz pontokkal kezdődött, s bár Ecseki okos közbeütéseivel a magyaroknak sikerült tartaniuk velük a lépést, végig Kacman és Grebnyev volt előnyben. 10–7-nél aztán három meccslabdához jutott az ellenfél, s már az elsőt értékesítve örülhetett."

 

MAGYAR FÉRFI JÁTÉKOS LEGUTÓBB 2007-BEN SZERZETT ÉRMET EB-N, AKKOR PÁZSY FERENC PÓTA GEORGINÁVAL VEGYES PÁROSBAN LETT HARMADIK.

 Válogatottunk az alábbi kerettel utazott a tornára: 

Férfiak: Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás
Nők: Póta Georgina, Pergel Szandra, Imre Leila, Bálint Bernadett

EURÓPA-BAJNOKSÁG, VARSÓ EREDMÉNYEK
FÉRFI PÁROS
Negyeddöntő
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Gárdos, Habesohn (osztrák) 3:0 (9, 9, 8)
Elődöntő
Ecseki, Szudi–Grebnyev, Kacman (orosz) 2:3 (9, –9, 7, –7, –7)

NŐI PÁROS
Negyeddöntő
Póta Georgina, Britt Eerland (magyar, holland)–Mittelham, Winter (német) 0:3 – játék nélkül

Forrás: Asztaliteniszezz.hu
Borítókép: Asztaliteniszezz.hu