Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Hódmezővásárhely adott otthont a 43. Arena junior úszó Európa-bajnokságnak.

A verseny nagy hangsúlyt kapott, különös tekintettel a közeledő riói olimpia, illetve az egy év múlva rendezendő felnőtt vizes világbajnokság miatt. Úszóink ezúttal sem okoztak csalódást.

Már a nyitónapon örülhettünk érmeknek, a londoni Európa-bajnokságon is remekül helyt állt Késely Ajna 800m-en nem talált legyőzőre, és arany érmet nyert, a női 4x100-as gyorsváltó tagjaként pedig negyedik helyet szerzett.

238f1c4c kesely ajna junior europa bajnok Forrás: www.musz.hu

Hasonló duplát mutatott be Márton Richárd is, aki az egy évvel idősebbek között tudott bronzérmet szerezni 400 gyorson, majd a nap végén óriási hajrával ötödik helyre hozta be a férfi gyorsváltót.

Szintén a fináléban úszhatott Milák Kristóf, aki 7. lett 50 pillangón (később ő is váltózott), Horváth Lili (6.) és Szilvásy Gréta (7.) 400 vegyesen. A középdöntők is további (v)érmes reményekre adtak okot. A nap végén érdekességként két szétúszás is volt, mindkettő magyar érdekeltséggel, Gyurinovics Fanni nem tudta legyőzni dán ellenfelét 100 gyorson, Kovács Benedek viszont gyorsabb volt a francia vetélytársánál 100 háton, így ő ott lehet a csütörtöki döntőben.

Az első nap győztesei, magyar eredmények:

Fiúk

400m gyors
1. Moritz Brandt (német) 3:48.57
3. Márton Richárd 3:52.01

50m pillangó
1. Andrii Khloptssov (ukrán) 23.52
7. Milák Kristóf 24.42

4x100m gyors
1. Oroszország 3:19.29
5. Magyarország 3:22.01
(Milák Kristóf, Németh Nándor, Reményi Ármin, Márton Richárd)

Lányok

800m gyors
1. Késely Ajna 8:34.37
14. Juhász Jana 8:52.72

50m mell
1. Tina Celik (szlovén) 31.85

400m vegyes
1. Anja Crevar (szerb) 4:41.54
6. Horváth Lili 4:50.65
7. Szilvási Gréta 4:51.48

4x100m gyors
1. Dánia 4:43.42
4. Magyarország 3:46.42
(Késely Ajna, Márka Adrienn, Barócsai Petra, Gyurinovics Fanni)

 

A következő napok főszereplője is Késely Ajna volt. Előbb 400m gyorson győzött új eb csúccsal, majd a 4x100m-es vegyes váltót segítette ezüstéremhez.

71a2c06d kesely ajna kettobol kettoForrás: www.musz.hu

A harmadik napon sem múlta alul magát, 200 gyorson nyert ismét csúccsal, a 4x100-as vegyes váltó utolsó embereként pedig ezúttal negyedikként csapott a célba.

A teljesítményére a koronát a 4x200-as gyorsváltóval tette fel, és az ott szerzett aranyérmével. 5 éremmel, ebből 4 arannyal, így ő lett a magyar csapat legeredményesebb úszója.

A második nap győztesei, magyar eredmények:

Férfiak

1500m gyors
1. Tom Derbyshire (brit) 15:08.31
8. Lakatos Dávid 15:36.15

100m hát
1. Kliment Kolesnikov (orosz) 53.65 – junior világcsúcs
8. Kovács Benedek 56.09

200m mell
1. Kirill Mordashev (orosz) 2:11.18

Nők

100m gyors
1. Freya Anderson (brit) 54.72

400m gyors
1. Késely Ajna 4:08.10 – új Eb-csúcs
7. Barócsai Petra 4:15.63

200m hát
1. Tazmin Pugh (brit) 2:11.12
8. Ilyés Laura 2:17.09

200m pillangó
1. Emily Large (brit) 2:08.87
5. Bonecz Boglárka 2:12.26
7. Berecz Blanka 2:13.66

Mixed

4x100m gyors
1. Oroszország 3:29.47
2. Magyarország 3:31.62 (Németh Nándor, Márton Richárd, Gyurinovics Fanni, Késely Ajna)

Azonban nem csak a lányok hozták a sikereket. Milák Kristóf még magát is meglepve győzött 200 pillangón, míg Barta Márton 200 vegyesen lett ezüstérmes, csupán hat századdal maradva le az elsőségről.

19a5a4ae milak kristof mindenkit meglepett legfokepp onmagatForrás: www.musz.hu

A harmadik nap győztesei, magyar eredmények:

Férfiak

100m gyors
1. Alessandro Miressi (olasz) 49.40

50m mell
1. Nikola Obrovac (horvát) 27.66

200m pillangó
1. Milák Kristóf 1:56.77
8. Tekauer Márk 1:59.75

200m vegyes
1. Joe Litchfield (brit) 2:01.07
2. Barta Márton 2:01.13
4. Sós Dániel 2:01.75

4x200m gyorsváltó
1. Lengyelország 7:18.01
4. Magyarország 7:24.18 (Holló Balázs, Milák Kristóf, Németh Nándor, Márton Richárd)

Nők

1500m gyors
1. Tamila Holup (portugál) 16:20.80
9. Juhász Janka 16:48.66
11. Szilvási Gréta 16:55.06

50m hát
1. Polina Jegorova (orosz) 28.43

200m mell
1. Giulia Verona (olasz) 2:26.53

4x100m vegyesváltó:
1. Oroszország 4:05.85
7. Magyarország 4:12.25 (Dobos Dorottya, Ölvödi Petra, Barócsai Petra, Késely Ajna)

 

Az utolsó előtti napon is szállították az érmet a juniorok, 100m pillangón Barócsai Petra lett második helyezett.

A negyedik nap győztesei, magyar eredmények

Férfiak

800m gyors
1. Victor Johansson (svéd) 7:56.64
11. Lakatos Dávid 8:11.96
13. Drigán Zoltán 8:18.62

50m hát
1. Kliment Kolesznyikov (orosz) 24.94 – új junior világrekord
4. Szucsik Bence 25.59

200m hát
1. Hugo Gonzalez (spanyol) 1:57.00

Nők

50m gyors
1. Marija Kamenyeva (orosz) 25.02 – új Európa-bajnoki csúcs

200m gyors
1. Késely Ajna 1:57.96 – új Európa-bajnoki csúcs

100m pillangó
1. Polina Jegorova (orosz) 59.00
2. Barócsai Petra 59.87

Mixed

4x100m vegyesváltó
1. Olaszország 3:50.75
4. Magyarország 3:53.37 (Kovács Benedek, Miksi Richárd, Barócsai Petra, Késely Ajna)

 

Az utolsó napon a mieinknek hála felrobbant az uszoda. A megszokott duplázás helyett ezúttal négyszer álltak a dobogóra ifjú tehetségeink. Márton Richárd 200m gyorson lett harmadik, Barta Márton és Drigán Zoltán 400m vegyesen állhatott a dobogó második és harmadik fokára, és a nap zárásaként a korábban említett 4x200-as gyorsváltó nyert Európa-bajnoki címet.

Az ötödik nap győztesei, magyar eredmények

Férfiak

50m gyors
1. Giovanni Izzo (olasz) 22.09

200m gyors
1. Kacper Stokowski (lengyel) 1:48.51
3. Márton Richárd 1:49.37

100m mell
1. Nicolo Martinenghi (olasz) 1:00.30 – új Európa-bajnoki csúcs

100m pillangó
1. Jegor Kujmov (orosz) 52.39
5. Milák Kristóf 52.98

400m vegyes
1. Hugo Gonzalez (spanyol) 4:17.27
2. Barta Márton 4:18.51
3. Drigán Zoltán 4:20.84

4x100m vegyesváltó
1. Olaszország 3:37.06

Nők

100m hát
1. Tania Quaglieri (olasz) 1:01.38

100m mell
1. Gulia Verona (olasz) 1:08.32

50m pillangó
1. Marija Kamenyeva (orosz) 26.22 – új Európa-bajnoki csúcs
7. Egervári Eszter 27.24

200m vegyes
1. Ilaria Cusinato (olasz) 2:13.03 – új Európa-bajnoki csúcs

4x200m gyorsváltó
1. Magyarország 8:02.67 (Gyurinovics Fanni, Juhász Janka, Barócsai Petra, Késely Ajna)

 

A magyar csapat összesen 12 érmet (5 arany, 4 ezüst, 3 bronz) szerzett, és negyedik helyen végzett az éremtáblázaton.

c981b7c2 negy erem a vegere kesely ajna negyszeres europa bajnokForrás: www.musz.hu

Éremtáblázat arany ezüst bronz össz.érmek
1.Oroszország 11 5 6 22
2.Olaszország 9 8 5 22
3.Nagy-Britannia 5 4 10 19
4.Magyarország 5 4 3 12
5.Spanyolország 2 3 1 6

Forrás: www.musz.hu

 



Az oldal célja:

Oldalunk célja, hogy a lehető legtöbb sportág európai szintű eseményéről hírt adjunk. Válogatott sportolóink oly sok helyen képviselik hazánkat mégis oly kevesen szurkolunk sikereikért. Ezen is szeretnénk változtatni. 

Partnereink:

teslafanclub logo alugo ujfavicon2 sello logo
sofascore icon traff attetsz 250 ikon kek mlf logo

 

 

 

Please publish modules in offcanvas position.

Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.

Web Analytics